Sikeres pályázat – MASPORT

Egyesületünk sikeresen pályázott a MASPORT “Fitt és Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program”-ra, amelynek keretében állami támogatást nyert el karate és aikido edzések szervezésére, megtartására.

A programot koordináló Buda és Környéke Sportegyesület és partnerei szervezésében Budán és környékén, Nagykovácsiban, Budakeszin és Ürömön hetente összesen 49 alkalommal kerül sor karate, karate erőnlét ill. aikido edzésekre, amelyeken hetente összességében 620 fő vesz részt. Az edzéseken résztvevők között az óvodásoktól kezdve a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát különböző övfokozatokkal, jelentős az együtt sportoló családok száma. 2018 decemberében az edzések övvizsgával zárulnak. Az edzések helyszínei jellemzően oktatási intézmények, amelyekkel évek óta tartó szoros együttműködésben dolgozunk. Az edzéseken nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy csak képzett szakemberek végezzenek oktató munkát, ezért az edzéseket a Magyar Karate Szövetség és a Magyar Aikido Szövetség által regisztrált, edzői diplomával rendelkező, komoly sportolói és edzői múlttal rendelkező szakemberek vezetik.